2017. augusztus 21., hétfő

Büszkeség

Nagy megtiszteltetés ért a héten. Ráckevei Anna színművésznő tőlem vitt ajándékot Kubik Anna színművésznőnek. Én pedig kértem egy közös fotót, mert azért nem mindennapi az ilyen alkalom.


2017. április 9., vasárnap

Kerámia tulipános horgolmány


Bakancslistán rajta volt régóta. Most sikerült kivitelezni. Horgolási tempóm jelentősen felgyorsult, de nagyon számolós darabokat még nem vállaltam be. Ebben is számolni kell, de nem olyan feltűnő, ha elrontom :) Egyszer majd a komoly minták ideje is eljön.

2017. március 19., vasárnap

2017. január 29., vasárnap

Pinduri strasszos



Pont annyi strassz láncom volt, ami az én baromi kicsi csuklómra elég. Anyu régi láncát szedtem szét, és foglaltam gyöngyök közé.

Jeges kihívás Krisztával



No nem velem, Krisztával, hanem Kereki Krisztával. Régóta járt már valami hasonló a fejemben, és pont kapóra jött a kihívás. Még mindig nem vagyok egy horgoló bajnok, mert lassú vagyok, a ferde még nem megy, de az eredmény kárpótol a sok-sok időért.

2016. július 9., szombat

Csiga

Nagy kihívás volt. Szeretem az egyszerű dolgokat. Ez nem az. Ehhez a mintához 16 féle gyöngyöt kellett összeválogatni. A végeredményt pedig imádom. A színeit, a formáját, a csavarodását, mindent.
Muszáj több képet feltennem róla.
Remélem, nektek is tetszik.